Almahír

Hírek az Apple háza tájáról, olyasvalakitől, akinek azért halvány fogalma van a dolgokról.

Címkék

BeszéljükMac

Nincs megjeleníthető elem

MacNN

Nincs megjeleníthető elem

Daring Fireball

Nincs megjeleníthető elem

Ars Technica Infinte Loop

Nincs megjeleníthető elem

AppleInsider

Nincs megjeleníthető elem

Idén sem lesz új Mac az év utolsó hat hetében

2008.11.04. 19:34 - Pók

Címkék: hardver imac mac mini

Pár embert sokkolt a hír: az Apple bejelentette, hogy idén már nem mutat be új hardvert. Pontosabban: "A termékpalettánk nem fog változni karácsonyig." Még pontosabban: "Az ünnepi csapatösszeállításunkat lefixáltuk." Na jó, még pontosabban: "Our holiday line-up is set."

Nem lennének PR-osok, ha normálisan fogalmaznának.

Az Almahír is nagyon szeret utólag okosnak mutatkozni, ezért rögtön kommentálnánk is a hírt: naná! A karácsonyra (hanukára, kwanzaára) való bevásárlás szezonja már megkezdődött, ezért butaság lenne most előrukkolni valamivel. Ugyan egyesek rebesgettek novemberi iMac- és Mac mini-frissítéseket, de ezeknek mostanában kellett volna megtörténniük (repül az idő), hiszen november második hetén túl nem nagyon szokott az Apple már semmi új hardvert kihozni. Utoljára 2003-ban csinált ilyet, amikor november 18-án új iMac és Power Macintosh gépeket jelentett be.

Sebaj, ennyivel több marad a januári Macworld Expóra. Addig meg nyilván elég iMac és mini fogy ahhoz a régiből is, hogy ne kelljen még újabb, vonzóbb modellre lecserélni őket. De vajon miért volt szükség erre a bejelentésre? Talán csak nem mutatkozott egy kis visszaesés a keresletben, amit az Apple azzal akar ellensúlyozni, hogy legalább azoknak a pletykáknak a méregfogát kihúzza, amik esetleg némi várakozásra késztetnék a potenciális vásárlókat?!

Szólj hozzá!

Nem lesznek olcsóbbak az új Apple-laptopok

2008.10.14. 16:48 - Pók

Címkék: árak macbook állítólag

Hiába szeretné mindenki, úgy néz ki, nem jön 800-dolláros laptop az Apple-től. John Gruber, az általában rendkívül megbízható Daring Fireball blog szerzője tudni véli, hogy pontosan mit is fog Steve Jobs bejelenteni néhány órán belül:

  • Egy darabból készített alumínium házat kap a MacBook Pro, sokkal szebb és egységesebb külseje lesz az eddiginél (ronda műanyag alkatrészek és látható zár nélkül). A billentyűzete olyan lesz, mint a MacBook Airé, a képernyő köré fekete keretet kap (mint az iMac), és nem lesz többé rendelhető matt képernyővel.
  • Nem frissítik a 17-collos modellt: az ugyanúgy fog kinézni, mint eddig, és az alább részletezendő változások sem fogják érinteni. Csak kicsit több RAM-ot és nagyobb merevlemezt kap.
  • A MacBook Pro gépek ára nem változik.
  • A MacBook gépek három konfigurációjából a két drágábbikat (az 1299 és 1499 dollárosokat) lecserélik alumíniumból készült, 13 collos modellekre. A design állítólag egy az egyben ugyanolyan lesz, mint a Pro gépeké, csak kisebb méretben. Az áruk marad; az olcsóbbik gyengébb(!) processzort kap, a drágábbik ugyanolyat, mint eddig – viszont ezért bőségesen kárpótol majd az új grafikus chipset: az integrált Intel-chipeket lecserélik az Nvidia 9400M-ekre, amik elegendőek még egy 30-collos Cinema Display meghajtásához is.
  • Megmarad a legolcsóbb fehér műanyag MacBook is, változatlan paraméterekkel, viszont némileg csökkentett, 999 dolláros áron. Ennyit az olcsóságról...
  • A MacBook Prók is kapnak grafikus kártyát. Ja, hogy nekik már eddig is volt? Nem baj, kapnak még egyet. Valami miatt kettő is lesz bennük Gruber szerint. Talán az OpenCL platform jobb kihasználása érdekében, talán másért: hamarosan megtudjuk.
  • Az új laptopok trackpadje üvegből készül, és egyben gombként is funkcionál. Nincs tehát többé külön gomb a trackpad felett, magát az érintőfelületet lehet lenyomni. Állítólag király.
  • A MacBook Air külseje nem változik. Ő is megkapja az új videókártyát, és megduplázzák a háttértárát mindkét modellnek. Az ára marad.
  • Viszont valóban lesz új 899 dolláros termék, mint azt sokan remélik, de az nem laptop lesz, hanem egy új, LED-es, 24 collos monitor.
  • Az összes új laptop kijelzője LED-alapú lesz.

[Almahír-kommentár] Szóval az Apple továbbra sem gondolja úgy, hogy be kellene szállnia az árversenybe. Pedig a rendkívül bölcs elemzők már azt is kiszámolták, hogy az Apple "potenciális" laptop-vevőköre és laptop-bevételei egyaránt 50%-kal növekednének, ha leszállítaná a notebook-gépei árát 900 dollár alá. (És persze valahogy így is nyereségesek maradnának szerintük.)

Nem tudjuk még, mi az a "Brick" nevű állítólagos gyártási technológia, de mindenesetre kedvenc habzó szájú Apple-rajongónk, Daniel Eran Dilger hosszadalmas cikkben hülyézi le azokat, akik szerint az Apple valóban az USA-ba telepítené át a gyártást, még ha robotok dolgoznának is a sokak által vizionált új Apple-üzemekben.

Pár óra, és meglátjuk.

Ja, és mielőtt megint megkapnánk a dörgedelmes rendreutasítást blogtársunktól: természetesen a világválság miatt úgyis bezár az Apple, és senki nem fog laptopot venni. Pláne ilyen drágát.

1 komment

Most már biztos: új iPodok jövő kedden

2008.09.03. 01:54 - Pók

Címkék: itunes ipod iphone állítólag ipod touch

Let's Rock: ez lett a címe az Apple szokásos őszi iPod-rendezvényének, a dátum pedig szeptember 9-e, kedd – jelenti az Ars Technica. 

Persze az Apple egy szóval sem mondta, hogy ezen a rendezvényen az iPodról lenne szó, ám meglepő lenne, ha nem ez történne. Az utóbbi években mindig szeptemberben jöttek az iPod-frissítések, és a meghívó designja és az esemény neve is egyértelműen erre utal. Mire is számítsunk? Nézzük sorra a különféle pletykákat és találgatásokat!

  • Új iPod nano: Kevin Rose, a Digg néha jól, néha rettenetesen rosszul informált alapítója szerint a nano vissza fog térni a hosszúkás designhoz, és domború képernyője lesz (à la Junoszty). Hát, nem tudjuk… Az iPod mini/nano termékcsoport arról híres, hogy akkor változik meglepő módon és mértékben, amikor épp népszerűsége csúcsán van, és senki sem számít semmi komoly átalakulásra. Mindenesetre keddig senki ne vegyen ilyesmit.
  • Új és/vagy olcsóbb iPod touch: szinte biztos. Az iPod touch kicsit kevésbé vonzó most, hogy az iPhone 3G mindent tud, amit ő, és a vételára is alacsonyabb. Persze sok hónapig kell méregdrága előfizetést fizetni hozzá, de ettől még pszichológiailag olcsóbbnak tűnik telefonmentes kis- vagy nagytestvérénél. Mivel az Apple-ön kívül senki nem tudja, hogy mennyi touch fogy, ezért azt is nehéz lenne megmondani, hogy kell-e változtatni rajta, hogy felpörögjenek az eladások – azaz várható-e árcsökkenés és/vagy bővített funkcionalitás, mint pl. kamera, GPS, hangszóró. Jó lenne. Ilyet se vegyünk keddig, mindenesetre.
  • Új iPhone/iPod touch OS-verzió: a 2.1-es változat készül már régóta, és állítólag (legalábbis a telefonon) végre elhozza a várva várt valós idejű navigációt is. Valószínűleg hallunk majd bejelentést, de nem biztos, hogy már azonnal le is tölthetjük a frissítést. Sok baja van mostanában az Apple-nek a minőségbiztosítással, nem valószínű, hogy megkockáztatnának egy újabb elhamarkodott startot. Mint mindig, az iPhone-felhasználók ingyen, az iPod touch-tulajdonosok pedig egy névleges összegért juthatnak majd hozzá az új verzióhoz.
  • Új iTunes: megint csak Kevin Rose mondta. Ha ő mondja, és úgy van, akkor talán... Mindenesetre idén is felröppent a pletyka, mint egy ideje minden évben (csak ezúttal több részlet említésével), hogy egy fix éves díj (130 dollár) fejében korlátlanul töltögethetünk majd le számokat az iTunes Store-ból, és ezeket csak addig hallgathatjuk Macjeinken és iPodjainkon, amíg az előfizetésünk tart. Mindez persze nem érintené az eddigi és jövőbeli iTunes-vásárlásainkat, azok ettől függetlenül működnének továbbra is. Lehetne spekulálni azon, hogy ez jó ötlet-e, és vajon az Apple valóban meglépi-e – de valószínűleg egyszerűbb várni egy hetet a válaszra.
  • Új laptopok, iMacek, Mac mini, Tablet Mac: valószínűtlen, hogy az Apple ilyen offtopic bejelentéseket tenne e zenével kapcsolatos rendezvényén – erre négy éve nem volt példa. Némelyik Macintosh valóban megérett már minimum egy ráncfelvarrásra, az AppleInsider szerint azonban ez csak a következő hónapokban fog bekövetkezni. Az év végéig számíthatunk (szerintük) komoly laptop- és mini-modellváltásokra, valamint kevésbé komoly iMac- és Mac Pro-fejlesztésekre. Az Almahír véleménye szerint a Tablet Mac csak idő kérdése, de munkatársaink igencsak csodálkoznának, ha januárig bármi is történne ezen a fronton: egyelőre az iPhone, annak eladási adatai, és fejlesztői vannak reflektorfényben, és nem valószínű, hogy az Apple ilyen súlyú bejelentéssel akarná ezekről elterelni a figyelmet még pár hónapig. Persze bizakodni mindig lehet… És kedden mindannyian sokkal okosabbak leszünk. 

Szólj hozzá!

Felmérés: az Apple a legkeresettebb számítógépmárka ma Amerikában

2008.08.29. 17:30 - Pók

Címkék: mac apple amerika piac hp dell

A Macworld angliai(?) kiadása közölte a hírt: a ChangeWave piackutató cég négyezer amerikai számítógép-felhasználó megkérdezésével készült felmérése szerint "azon válaszadók közül, akik a következő 90 napban számítógépet vásárolnak", 32% Macintosht tervez venni. A Dell e hónapban a második helyre szorult, 28%-kal. Július óta egyedül az Apple volt képes mind az asztali számítógépek, mind a laptopok körében növelni a "tervezett" vásárlói részesedését.

Paul Carton, a ChangeWave kutatási igazgatója szerint az Apple ezzel elfogadottság tekintetében tartósan bekerült az olyan márkák közé, mint a Dell vagy a HP. (Persze a Windows-alapú számítógépek összesítve messze megelőzik az Apple piaci részesedését.)

Carton a növekedést részben az iPhone-nal magyarázza: a telefon tavalyi megjelenésével egy időben 6,5 százalékpontos ugrás volt tapasztalható a Macintosh tervezett eladásaiban.

A piackutató szerint a másik ok a Mac-felhasználók általános elégedettsége: a cég augusztusi felmérése kimutatta, hogy az elmúlt 90 napban Macintosht vásárló felhasználók 81%-a volt "nagyon elégedett" az új gépével. Összehasonlításként a Dell esetében ez az arány 58%, a HP-nál 57%, az Acernél 53%, míg a Lenovónál mindössze 48%.

Szólj hozzá!

Angliában betiltották az "egész internetet" ígérő iPhone-reklámot

2008.08.27. 18:06 - Pók

Címkék: apple flash reklám web adobe európa iphone

Az ASA (Advertising Standards Authority), kb. a magyar Önszabályzó Reklám Testület brit megfelelője betiltotta az Apple egyik tévéreklámját, mert az szerintük megtévesztette a vásárlókat azzal, hogy azt állította: az iPhone-on "az internet egészét" el lehet érni.

Az ASA szerint két néző is panaszt tett a reklám ellen, amiben a narrátor azt a kérdést feszegeti, hogy az internet "melyik részére" van szüksége a felhasználónak: a "kell-e  majd naptej"-részre? Netán a "hogy juthatok el a leggyorsabban a reptérre"-részre? Vagy az "esetleg keressünk egy óceánra néző szobát"-részre?  Mindezt az iPhone Safari böngészőjében való navigálással illusztrálja a reklámspot, ami nem marad adós a konklúzióval sem: az internet "összes része" elérhető az iPhone-ról.

A panaszosok szerint mindez nem igaz, mivel az iPhone nem támogatja a Javát, sem pedig a Flasht, márpedig szerintük az internet "egészéhez" ezek is hozzátartoznak.

Az ASA eljárása során az Apple azzal érvelt, hogy "a felhasználók érdekében" ők a nyílt szabványokat építették bele a telefon böngészőjébe, az olyan csúnya, rossz, magáncégek által forgalmazott technológiákat, mint a Flash meg a Java pedig kihagyták. Különben sem mutatnak ilyet a reklámban, ezért nem tévesztenek meg senkit. Meg a reklám amúgy sem a különféle webes technológiákról szólt, hanem arról, hogy az iPhone-on minden weboldalt meg lehet nézni, nem csak néhányat, mint szerintük sok mobiltelefon (és szolgáltató) esetében, és nem is holmi WAP-verziók ezek, hanem a tényleges web (vagy ahogy ők hívják, "internet").

Az ASA-t ez az érvelés nem hatotta meg: szerintük a reklám láttán a felhasználók arra számítanak, hogy ugyanazt tapasztalhatják az iPhone-os böngészőjükön, mint egy számítógépen, és ebben csalódniuk kell. Ezért a (TBWA által készített) reklám a jelenlegi formájában nem mutatható be többet az Egyesült Királyságban.

Ugyan az ASA független, önfenntartó testület, az ajánlásait és határozatait a szakma kötelező érvényűnek fogadja el.

A (nem kifejezetten izgalmas) reklám itt megtekinthető.

[Almahír-kommentár] Ha már kukacoskodni akarunk: miért keveri az Apple az "internet" és a "web" szavakat? Az internet egy infrastruktúra, a segítségével működik nemcsak a web, de az e-mail, az FTP, a VoIP, és még számtalan egyéb technológia is.

A lényegre visszatérve: még mindig nem tudjuk, lesz-e valaha Flash az iPhone-on. Úgy néz ki, az Adobe mindenhová szeretné benyomni a Macromedia felvásárlásával megkaparintott technológiát, az Apple viszont leginkább azt szeretné, ha az mindenestül kihalna. Mindenesetre ez a meccs még nincs lejátszva. (Véleményünk szerint a Java viszont valószínűleg soha nem fog eljutni az Apple mobiltelefonjára.)

Szólj hozzá!

Luxusszállókban és óceánjárókon nyomul az Apple

2008.08.20. 02:05 - Pók

Címkék: apple piac technológia ipod touch

Az Apple sorra cserkészi be a luxusszállókat és -hajókat üzemeltető cégeket – írja Daniel Eran Dilger, a hírhedt Mac-fanatikus grafomán az AppleInsider weboldalon (Prince McLean álnéven). Az Apple céges ügyfelekre szakosodott értékesítői iMac, Mac Pro, Mac mini, sőt Xserve gépek ezreit adják el a vendéglátóipar prémium kategóriás szereplőinek, különösebb médiafelhajtás nélkül.

A cikkből úgy tűnik, szépen találkozik kereslet és kínálat: egyre több luxuskategóriás vendéglátóipari cég szeretne az informatikai és multimédiás szolgáltatások terén kitűnni vetélytársai közül, miközben az Apple azon van, hogy minél több igényes és jómódú potenciális ügyfél láthassa gépeit működés közben.

Így például a Fontainebleau Resorts hotelcég a nemrég megvásárolt Miami Beach-i szállodájának mind az ezernégyszáz szobájában 24-collos iMacet fog elhelyezni, akárcsak a jövőre elkészülő, 2,9 milliárd dollárt érő, 63 emeletes Las Vegas-i luxushoteljének valamennyi, szám szerint 3889 lakosztályában.

Dilger több szállodaláncot is említ cikkében, de talán még érdekesebb a Royal Caribbean International hajótársaság, aminek a tengerjáró óriáshajóin már három éve megkezdődött a Macintoshok telepítése. A vállalat két, 2009-10-ben vízre szálló, minden idők legnagyobb személyszállító hajóiként a történelembe bevonulni készülő Oasis Class hajója is komplett Apple-alapú utasinformációs rendszerrel fog büszkélkedni. Az egyenként minimum 5400 férőhelyes és 1,24 milliárd dollárt kóstáló luxushajókra több ezernyi felhasználói gépet és több szekrénynyi Xserve szervert szállít majd az Apple.

 

A Macintoshok mind külsejük, mint tudásuk alapján alkalmasak rá, hogy a luxusügyfeleket személyre szabott  interaktív információs szolgáltatásokkal kényeztessék el – írja Dilger. Ebben segítségükre van a Nanonation nevű, információs kioszkokra szakosodott cég is. Bradley Walker, a cég alapító-vezérigazgatója szerint érdemes az Apple Store boltok vonzerejét reprodukálnia egy szállodának, ha szeretné a "digitális demográfiai réteget" megnyerni magának.

Úgy néz ki, Walker nem a levegőbe beszél. Míg a legtöbb információs kioszkmegoldás webes alapú, a Nanonation igen elegáns, szép, interaktív grafikus felületeket készít (kihasználva a Mac OS X grafikai lehetőségeit, pl. a villámgyors fejlesztést lehetővé tevő Quartz Composert [felhasználói demóvideó itt]), és olyan komplex megoldásokat szállít, mint a "digitális szobaszerviz", ami segít a szállóvendégeknek programokat, utazásokat szervezni, elmagyarázza nekik a közlekedést, sőt a digitális tévéadásokat is rendszerezi, de még az együtt utazó ismerősök közötti csetet is lehetővé teszi.

A létesítményekben való eligazodást segítő, óriásképernyős információs rendszereket is vezérelnek Macintoshok a Nanonation megoldásaiban, akárcsak virtuális fitnesszedzőt, egyes vendégeket megbeszélt programokra figyelmeztető rendszert, vagy éttermi rendeléseket felvevő és továbbító megoldásokat. A nagyobb képernyőket Mac Pro gépek irányítják, a kisebb kijelzőkhöz elegendő egy Mac mini is.

Dilger szerint a Macintosh mellett szólt annak könnyű konfigurálhatósága és fenntartása is. Csak egy példa: a Nanonation luxushajókra kerülő rendszere képes teljesen újraformázni ezer Macintosht, és ugyanazt a 3,5 gigabájtos rendszerkonfigurációt feltelepíteni rájuk – mindezt öt percen belül!

Az iPod touch mint "hordozható kioszk" is komoly érdeklődést vált ki a vendéglátóiparban: nemcsak szebb és elegánsabb a vetélytársainál, de a médialejátszást, webböngészést is támogatja, és – ami a legfontosabb – a céges alkalmazások gyors fejlesztését is. (Az Apple által működtetett szoftverfejlesztői program céges változata lehetővé teszi alkalmazások házon belüli telepítését, az iTunes App Store megkerülésével.) Így a luxusszállodák és -hajók ügyfelei hamarosan kölcsönkapott iPod touchokkal járkálhatnak majd, és a készülék segítségével tájékozódhatnak, értesülhetnek szórakozási és egyéb lehetőségekről, sőt akár italokat is rendelhetnek. Dilger idézi Walkert, aki szerint nagyon izgalmas, amit az Apple művel a céges fejlesztői programjával, így a Nanonation is szorgosan fejleszt az iPod touch platformra.

2 komment

Minden, amit az iPhone-alkalmazásokról tudni érdemes. Kérdezz-felelek!

2008.08.13. 14:25 - Pók

Címkék: technológia ipod touch iphone alkalmazások

Először úgy volt, hogy ilyen nem lesz. Méghogy egyes külsős fejlesztők összebarmolják az önmagában tökéletes iPhone-t?! Hogy aztán lehaljon az egész mobilhálózat, ha valakinél lefagy a passziánsz? Ilyen, és ehhez hasonló ostoba (vagy éppen ellenkezőleg, zseniális) megjegyzésekkel hergelte Steve Jobs a közvéleményt hónapokig. Aztán végre megtört a jég, és tavaly októberben Jobs bejelentette: megnyílik a fejlesztői program az iPhone számára, nagyszerű fejlesztői eszközökkel, sőt komoly üzleti lehetőségekkel, pl. egy százmillió dolláros befektetési alap életre hívásával.

Azóta mindez meg is valósult, megnyílt az iTunes App Store, még Magyarországról is tölthetünk le alkalmazásokat az iPhone-unkra. És úgy néz ki, megy a bolt. Egy hónap alatt hatvanmillió dollárt hagytak ott a felhasználók világszerte, ebből jó hárommilliót a SEGA Super Monkey Ball nevű játéka [iTunes-link] kasszírozott be. Tehát jó üzletnek néz ki az iPhone-fejlesztés.

Az alábbiakban összegyűjtöttünk jó néhány kérdést az iPhone-alkalmazásokkal kapcsolatban, hogy mindenki képben lehessen – még az is, aki valami miatt nem követte napi szinten az idevágó híreket, sőt még csak nem is iPhone-rajongó (fura emberek vannak).

 

Hogyan lehet programokat telepíteni az iPhone-ra?

Legálisan csakis az App Store-on keresztül. Ezt az Apple üzemelteti, és közvetlenül az iPhone vagy iPod touch készülékről is elérhető (ha van netkapcsolat), de az asztali gépről is, az iTuneson keresztül. Utóbbi esetben természetesen csatlakoztatni kell az iPhone-t a géphez, és úgy telepíteni az alkalmazást. Túl nagy fájlméret esetén egyébként csak ez a módszer működik.

Természetesen az iPhone-t is feltörték már (az App Store megjelenése előtt is írtak már egyesek nem hivatalos programokat, amiket csak garanciavesztéssel járó buherálással lehetett telepíteni a készülékekre), és már gyűlnek a weboldalak, ahol jószándékú hekkerek gyakorlati tanácsokkal látják el mindazokat, akik nem szeretnek fizetni a dolgokért.

 

7 komment

Valóban drágább az iMac a Dellnél?

2008.08.09. 19:42 - Pók

Címkék: piac árak imac

Több helyen is olvashattunk a legújabb "felmérésről", miszerint a Dell Inspiron 518 gép jóval olcsóbb, sőt többet is tud a legolcsóbb iMacnél. (A "felmérés" szó azért érdemel idézőjeleket, mert felmenni két weboldalra és összevetni két árat nem igazán embert próbáló feladat véleményünk szerint – a szerk.

Valójában egy blogbejegyzésről van szó, ami először is bemutatja az NPD piackutató cég néhány adatát, ami szerint az átlagos PC-k ára egyre csökken (az asztali gépek ára 2006 óta 550 dollár körül stabilizálódott, míg a laptopoké 877-ről 700 dollárra csökkent), miközben az Apple gépei nem változtattak árat hasonlóképpen (mind az asztali, mind a notebook gépek 1500 dollár körül mozognak átlagban).  

Tudjuk, hogy az Apple nem nagyon indul a legolcsóbb kategóriában (ezért is működik sokkal nagyobb haszonkulccsal vetélytársainál), ám az Apple Watch fent hivatkozott blogbejegyzése szerint nemcsak erről van szó, hanem arról is, hogy a Mac gyártója ugyanolyan kategóriájú, azonos paramérerekkel rendelkező gépeket is jóval drágábban árul konkurenseinél.

Példaként az 1199 dollárba kerülő iMacet hasonlítja össze a Dell Inspiron 518 gép egyik (árengedmények után) 739 dolláros konfigurációjával, és jegyzi meg, hogy a Dell "feleannyiért" még többet is tud (több processzormag és RAM jár a géphez). 

Ez az összehasonlítás igencsak megtévesztő. A Dell gyengébb monitorral és videókártyával rendelkezik, és pl. nincs hangszórója, webkamerája sem. Az Almahír összeállított egy olyan Inspiron 518-as konfigurációt, ami jobban hasonlított az iMachez, és érdekes módon ez már 969 dollárba került. Az iMac operációs rendszere, a Mac OS X egyesek szerint szintén jókora összeget megér a sokat kárhoztatott Vistához képest, de most maradjunk inkább a hardvernél. 

Viszont vegyük észre, hogy egészen más termékkategóriáról van szó. Az iMac egybeépített, helytakarékos, némiképpen luxuskategóriás modell, és nem teljesen korrekt dolog nem ebbe az osztályba tartozó géppel összehasonlítani.

Persze kesereghetünk azon, hogy miért nincs olcsó, fapados minitorony az Apple-től, de ezzel megint csak a régi, jól ismert tényhez térnénk vissza: az Apple egyes kategóriákban nem árul gépet, és kész. 

Az iMac kategóriatársa a Dell XPS One, amit, hogy, hogy nem, a gyártója véletlenül pont úgy árazott be, hogy az iMachoz nagyon közel álljon. És érdekes módon a Dell a drágább, száz dollárral. A HP hasonló gépe, a TouchSmart IQ504 PC szintén a Dell-lel egy árban indul, és mindkét gép inkább a specifikációk terén igyekszik az iMacet lenyomni.

Ennek két oka lehet. Egyrészt az Apple már 10 éve gyártja az iMacet, és ez az egyik legnépszerűbb gépe. Így van lehetősége optimalizálni a gyártási folyamatokat, és alacsonyan tartani az előállítási költségeket, így relatíve keveset kérni érte. 

Másrészt az iMac olyan népszerű, hogy ebben a kategóriában az Apple diktálja az árakat. Könnyen lehet, hogy a HP és a Dell is hálásak az Apple-nek az iMac áráért: ha az utóbbi mondjuk 800 dollárba kerülne (némi minőségi kompromisszumok árán), a másik két gyártó sem kérhetne 1200 körüli összegeket a hasonló kategóriájú gépeiért.

28 komment

Steve Jobs e-mailje a MobileMe elhibázott startjáról

2008.08.06. 01:27 - Pók

Címkék: steve jobs mobileme

Kollégák,

A MobileMe elindítása nem a legjobb pillanatunk volt. Több dolgot is jobban csinálhattunk volna: 

– A MobileMe minősége egyszerűen nem volt méltó az Apple-höz – nyilvánvalóan több időre és tesztelésre lett volna szükség.

– Ahelyett, hogy egységes szolgáltatásként indítottuk volna el a MobileMe-t, kezdhettük volna az internetes szinkronizálással, aztán egyenként jöhettek volna a webes alkalmazások – először a Mail, aztán harminc nap múlva (ha a Maillel minden rendben megy) a Calendar, aztán egy újabb hónap múlva a Contacts.

– Hiba volt az iPhone 3G-vel, az iPhone 2.0-s szoftverfrissítéssel és az App Store-ral egy időben elindítani a MobileMe-t. Mindnyájunkak volt épp elég dolgunk, és a MobileMe-t minden következmény nélkül elhalaszthattuk volna.

Lépeseket teszünk annak érdekében, hogy mindebből tanuljunk, és a MobileMe-t olyan szolgáltatássá fejlesszük, amit a felhasználóink szeretni fognak. Az egyik ilyen lépésről már ma beszámolhatok: a MobileMe csapata mától Eddy Cue alá tartozik, ő fogja vezetni az összes internetes szolgáltatásunkat – az iTunest, az App Store-t, és mostantól a MobileMe-t is. Eddy új beosztása "Internetes szolgáltatásokért felelős elnökhelyettes" lesz, és közvetlenül az én irányításom alatt fog dolgozni.

A MobileMe startja világosan megmutatta, hogy van még mit tanulnunk az internetes szolgáltatásokról. És bizony fogunk is tanulni. A MobileMe izgalmas és nagyratörő elképzelés, és célunk, hogy olyanná alakítsuk ez év végéig, hogy mindannyian büszkék lehessünk rá.

Steve

 

 

Az eredetit is mellékeljük:

Team,

The launch of MobileMe was not our finest hour.  There are several things we could have done better:

– MobileMe was simply not up to Apple's standards – it clearly needed more time and testing.

– Rather than launch MobileMe as a monolithic service, we could have launched over-the-air syncing with iPhone to begin with, followed by the web applications one by one – Mail first, followed 30 days later (if things went well with Mail) by Calendar, then 30 days later by Contacts.

– It was a mistake to launch MobileMe at the same time as iPhone 3G, iPhone 2.0 software and the App Store.  We all had more than enough to do, and MobileMe could have been delayed without consequence.

We are taking many steps to learn from this experience so that we can grow MobileMe into a service that our customers will love.  One step that I can share with you today is that the MobileMe team will now report to Eddy Cue, who will lead all of our internet services – iTunes, the App Store and, starting today, MobileMe.  Eddy's new title will be Vice President, Internet Services and he will now report directly to me.

The MobileMe launch clearly demonstrates that we have more to learn about Internet services.  And learn we will.  The vision of MobileMe is both exciting and ambitious, and we will press on to make it a service we are all proud of by the end of this year.

Steve 

 

Szólj hozzá!

Hihetetlenül élethű kockapóker-program az iPhone-ra

2008.07.11. 07:11 - Pók

Címkék: iphone technológia iphone alkalmazások

A MotionX nevű kockapókerjátékot a Gizmodo szúrta ki. Európában 4 euró lesz az ára ennek az igazi gyöngyszemnek, aminek az az igazi különlegessége, hogy a kockadobást a (mozgásérzékelőkkel rendelkező) telefon rázásával szimulálhatjuk, nagyon élethűen. (A Gizmodo oldalán videót is láthatunk erről. Tényleg lenyűgöző.)

A játék fejlesztője a Fullpower nevű, állítólag öt éve titokban kutatgató-fejlesztgető cég. A vállalat célja, hogy különféle érzékelőkből érkező adatokat (mozgás, fényhang, kép, GPS, nyomás, szívverés stb.) dolgozzon fel igazán intelligens módon: pl. a mozgásérzékelőkből jövő jelekből olyan dolgokra következtet, hogy pl. a készülék zsebben, kézben vagy autóban van-e.

A Gizmodo szerint a játék csak a jéghegy csúcsa; a Fullpower által fejlesztett technológiák számtalan készülékben, számtalan alkalmazásban visszaköszönnek majd.

Természetesen az iPhone ideális platform mindehhez, három mozgásérérzékelőjével, kamerájával, mikrofonjával és GPS antennájával (utóbbi csak a 3G-s modellben).

Izgalmas időket élünk.

1 komment

iTunes App Store Magyarországon!

2008.07.11. 01:19 - Pók

Címkék: apple itunes magyarország iphone

Történelmi pillanat jött el az iTunes 7.7-es verziójával: Magyaroszág is kapott végre iTunes Store-t! A webáruház angol nyelvű, és az árakat euróban tünteti fel, és se zeneszámok, se videók, se filmek nem kaphatók – csakis iPhone-alkalmazások. De legalább ennyink van. Örüljünk neki.

Amint kijön ma az iPhone és az iPod touch szoftverfrissítése (utóbbi nem lesz ingyenes), elkezdhetünk alkalmazásokat vadászni. Több mint ötszáz van már fent, negyedrészük ingyenes, és általában pár euróba kerülnek. Több weboldal, köztük a Gizmodo, már el is kezdte szemlézni őket. Úgy tűnik, nem akármilyen szoftverplatform lesz ez az iPhone.

6 komment

Exchange, MobileMe és a saját adatok

2008.07.10. 23:58 - Pók

Címkék: iphone exchange mobileme

Aki olvasta Walt Mossberg cikkét a Wall Street Journalban, eléggé megijedhetett, amikor megtudta: ha az iPhone Exchange-szerverrel szinkronizálja a naptárát és a telefonkönyvét, a telefonon tárolt adatok elvesznek; azokat felülírja az Exchange. Egyedüli megoldásként az kínálkozott, ha a felhasználó az Exchange-et használja mindenre, azaz ott tárolja a magánjellegű címlistáját is. Most kiderült, hogy van más megoldás is – ami mellesleg egészen véletlenül egy kis pluszbevételhez juttatja az Apple-t. A Gizmodo szerint a MobileMe előfizetőinek nem kell választaniuk a személyes és az Exchange-es adatbázisok között, a szolgáltatás ugyanis mindkettőt egyszerre szinkronizálja az iPhone-ra, megvalósítva a békés egymás mellett élésüket. Szóval eggyel több arra, hogy előfizessünk a .Mac felturbózott változatára…

Szólj hozzá!

Olasz és francia iPhone-ok SIM-lock nélkül

2008.07.10. 17:53 - Pók

Címkék: európa árak iphone

Aki mindenképpen szeretne iPhone 3G-hez jutni, és nem riasztja vissza a 100 ezer forint feletti ár, talán érdemes Olaszországban vagy Franciaországban próbálkoznia.

Némi keresés után (köszönet KopaszMercis olvasónknak a tippekért!) sikerült a francia nyelvű CNet-ről előásni azt az egyáltalán nem mai hírt, hogy az Orange július 17-től 509 euróért árulja majd szerződés nélkül az iPhone 3G 8 gigabájtos alapmodelljét. Ehhez még száz eurót kell fizetni a SIM-lock feloldásáért, és így összesen potom 609-ért a mienk lehet egy teljesen szabad, jogtiszta iPhone 3G. (Az 509 eurós verzió továbbra is csak az Orange SIM-kártyáját fogadja el, csak éppen olyan Orange-szerződést választ hozzá a felhasználó, amilyet akar.)

A drágábbik, 16 gigás változat egy százassal még többe kerül majd, azaz mindenestül 709 euróba fog fájni annak, aki ezt a megoldást választja.

Ugyanitt olvashatjuk a még régebbi hírt, miszerint az olaszországi Vodafone 499, ill. 569 euróért fogja árusítani az előfizetés nélküli készülékeket, de SIM-lockról itt nem esik szó. Egyes források azonban azt állítják, hogy a telefon teljesen kártyafüggetlen lesz, a felhasználó a saját számítógépén aktiválhatja majd.

Tessék számolgatni, és indulhat az iPhone-turizmus! Persze mindenki kérdezzen rá minden részletre a kereskedőknél, nehogy itthon derüljön ki, hogy sokszáz eurós levélnehezéket sikerült vásárolnia.

4 komment

Kártyafüggetlen, méregdrága iPhone Belgiumban

2008.07.09. 15:25 - Pók

Címkék: európa árak iphone

Belgiumban is lesz iPhone 3G pénteken, mégpedig kártyafüggetlenül. Az Ars Technica holland tudósítója, Iljitsch van Beijnum jelenti, hogy mivel a belga törvények tiltják a telefon hardveres módon való szolgáltatóhoz kötését, az Apple ottani partnere, a Mobistar kénytelen lesz SIM-lock nélkül árusítani a készüléket. (Legalább is szolgáltatóhoz nem lesz kötve. Országhoz még lehet, lásd lejjebb!) Természetesen jó drága lesz így: az alapmodell 525 euróba, a drágábbik pedig 615-be fog kerülni.

Akkor legalább olcsó lesz az előfizetés (hiszen nincsen beleépítve a készülék ártámogatása), igaz? Természetesen nem:

Havidíj
Hívásidő… …vagy(?) SMS Adatforgalom
30€ 3 óra 300 db 200 MB
45€ 6 óra 600 db 500 MB
60€ 9 óra 900 db 1 GB

 

Ahogy van Beijnum megjegyzi, az északi szomszéd Hollandiában korlátlan adatforgalommal találhatunk hasonló havidíjakat, ráadásul 1 eurós készülékárak mellett.

Arról egyelőre nincs megbízható információ, hogy pontosan milyen feltételekkel kaphatjuk meg ezt a telefont Belgiumban. Az Ars Technica kommentelői szerint a kétéves szerződést továbbra is kötelező lesz megkötni (bár mésfél év után legálisan felmondhatjuk), és a telefont csak belga szolgáltatókkal lehet majd használni. A Mobistar lapzártánkig nem tudott válaszolni az ezzel kapcsolatos kérdésekre.

Mocskos egy üzlet ez a mobiltelefónia, hiába. Úgy tűnik, a világon senki nem hajlandó igazán kártya- és szerződésfüggetlen iPhone 3G-t árulni.

21 komment

Készül a világ az új iPhone érkezésére

2008.07.09. 09:06 - Pók

Címkék: web amerika európa árak iphone

Péntek lesz a nagy nap, amikor az iPhone 3G megjelenik, egyszerre kéttucatnyi országban. Ennek már ma is számos előjele tapasztalható, főként a híroldalak hemzsegnek a rengeteg hírtől, előjelzéstől és egyéb információtól. Ezekből válogatunk most ötletszerűen.

Először a MobileMe szolgáltatás fog beindulni, szerda éjjel (Amerikai idő szerint). Először leáll majd az elődje, a .Mac (kivéve az e-mailes szerverszolgáltatást, azaz a mac.com-os címek ideiglenesen csak mailklienssel lesznek használhatóak), majd hamarosan váltja az új, iPhone-nal is kompatibilis, "Exchange-gyilkos" változat. Ez érinti a magyar .Mac-előfizetőket is. (Mind a kettőt – a szerk.)

Erre azért van szükség, mert Új-Zélandon már pénteken 0 órakor kinyit pár Vodafone-üzlet, hogy megkezdje az iPhone árusítását (írja az Ars Technica) – és ekkor az USA-ban még csak csütörtök reggel lesz. Hiába, a földrajz.

Eközben az Apple több nyelven is elhelyezte oldalán az iPhone 3G-t bemutató filmecskét. Az angol mellett japán, spanyol és olasz változat is van már, saját előadóval, természetesen. Szerkesztőségünkben lehet fogadni, hogy lesz-e valaha magyar verzió.

Botrány van Kanadában. Megint csak az Ars Technica híre szerint az általános lincshangulat közepette az Apple is berágott az ottani szolgáltató, a Rogers árszabására, olyannyira, hogy a céget iPhone-megvonással bünteti: a Kanadába szánt szállítmányokat más országokba csoportosítja át, így csak pár készülék jut majd minden Rogers-boltba. No és a kanadai Apple Store-ok? Ők kivonulnak a buliból, és nem fogják árulni a telefont, írja az Ars Technica.

Persze az igazi nagy esemény Amerikában várható. Az AppleInsider szerint kivételesen reggel 8-kor nyit majd mind a 185 USA-beli Apple Store, ahol a tervek szerint óránként száz embert tud majd kiszolgálni a 30-30 "Apple-specialista". Minden vevő 10-15 perc alatt aláírhatja a szerződést, és egy iPhone 3G boldog tulajdonosa lehet majd, már persze ha magával vitte a megfelelő papírokat. És persze senkit nem fognak sürgetni – nyugtat meg mindenkit Ron Johnsson, az Apple kiskereskedelmi nagyfőnöke.

A fenti linken (na jó, itt van még egyszer) egyébként egy portugál felhasználó által feltöltött képeket is találhatunk, aki valamilyen módon már szerzett (nem vásárolt) egy új generációs iPhone-t. Csak persze még nem tudja használni, mivel az ehhez szükséges iTunes 7.7 még nem jött ki…

Angliában az O2 online rendelési rendszerét hanyattlökte az iPhone 3G iránti érdeklődés, állítólag egy ponton másodpercenként 13 ezer megrendelés is érkezett. Úgy tűnik, a százezres kereslet miatt szigetországban komolyan hiánycikk lesz az Apple új telefonja – pedig az első generáció annyira nem okozott nagy őrületet.

Az Ars Technica közben összeállította az iPhone-előfizetések nemzetközi árlistáját. Ők maguk figyelmeztetnek, hogy különböző félreértések, pontatlanságok előfordulhatnak; a lista egyébként mindenhol a legolcsóbb előfizetést tünteti fel, és az ehhez járó készülékárakat. Úgy tűnik, érdemes Svájcba vagy Hong Kongba költözni (ha pedig korláltan adathozzáférésre van szükségünk, Hollandiába).

24 komment

Bukott motoros roller tervezője lesz az Apple új design-főnöke?

2008.07.07. 17:38 - Pók

Címkék: apple technológia állítólag

Nem tudjuk, mi lesz Jonathan Ive-val, a dizájnguruval, ha igaz a hír, és a Segway jelenlegi technikai igazgatója (CTO-ja), Doug Field, tényleg átigazol az Apple-höz, mint "terméktervezési elnökhelyettes" (Vice President of Product Design).

Mivel a hír egyetlen forrása a Segway kissé béna fóruma, az Almahír óvatosságra int a további spekulációkkal kapcsolatban egészen addig, amíg az Apple meg nem erősíti az információt.

Úgy tűnik, Doug jövőbeli pozíciója most még betöltetlen az Apple-nél; Jonathan Ive beosztása "első elnökhelyettes" (Senior Vice President), a területe pedig az "ipari formatervezés" (industrial design). Doug Field talán nem is a formával, hanem inkább funkcionális tervezéssel fog foglalkozni — különösen, miután sokan emlékeznek még Steve Jobs hírhedt megjegyzésére a Segway formájával kapcsolatban: "Szerintem szar!" ("I think it sucks!").

A Segway egyébként egy méregdrága (USA: 5145-6175$; Franciaország: 6400-7200€), rengeteg helyen betiltott, 20 km/h sebességre képes, 10-40 km hatótávolságú motoros roller. 4-10 óráig kell tölteni az akkumulátorát, és kb. 50 kiló a súlya. A fentiek eléggé megkérdőjelezik praktikusságát, ám figyelemre méltó technikai megoldásokat tartalmaz: minden körülmények között megőrzi az egyensúlyát, ami első ránézésre varázslatnak tűnik, ám erről valójában két számítógép és fél tucatnyi érzékelő gondoskodik, amik másodpercenként százszor ellenőrzik a jármű pozícióját.

A Segwayt 2001. decemberében jelentették be, egetverő médiafelhajtás kíséretében. Eleinte nem árulták el a termék pontos mibenlétét, csak hogy a közlekedéssel lesz kapcsolatos. Steve Jobs az elsők között látta, és megjegyezte: szerinte hamarosan e találmány köré fogják építeni a városokat. Mások szerint az internethez mérhető lesz a jelentősége; a feltalálója gazdagabb lesz Bill Gatesnél, és így tovább.

Nos, ehhez képest a valóság kissé kiábrándító. Évi 40 ezer eladott példány volt a cél, bár a cég ennél is többet, 50-100 ezer darabot szeretett volna értékesíteni az első 13 hónapban. Ehhez képest 2007-ig összesen 30 ezer Segway talált gazdára.

Vajon miért alkalmazza az Apple egy ilyen csődtömeg technikai vezetőjét? Bizonyára hamarosan kiderül.

Szólj hozzá!

Macre vált az Axel Springer

2008.07.05. 08:04 - Pók

Címkék: mac apple piac

Az Axel Springer AG öt év alatt Apple márkájúra cseréli az összes számítógépét, azaz a laptopokat, asztali gépeket és "hordozható készülékeket" is, jelentette be Mathias Döpfner, a cég vezérigazgatója pénteken a dolgozóinak szánt YouTube-üzenetben (lásd lejjebb). Az Axel Springer ezzel az Apple legnagyobb európai ügyfelévé válik (világszerte második lesz a Google mögött).

Döpfner az alábbi négy okot sorolta fel a váltás indoklására:

  1. Hagyományosan az Apple jelenti a legjobb megoldást a kreatív, különösen vizuális tervezési tevékenységek számára.
  2. Az Apple-gépeket könnyebb használni, mint "az összes többit"; a felhasználót helyezik előtérbe, nem a számítógépet.
  3. Az Apple gyártja a legszebb számítógépeket. Ugyan Döpfner elismeri, hogy ez szubjektív dolog, de talán "mindenki szívesebben megy reggel dolgozni, ha egy Apple-laptop várja az asztalán".
  4. A csere pénzügyileg is megéri a vállalatnak: a gépek beszerzése és fenntartása is olcsóbb lesz "az eddigi megoldásnál".

A több mint 60 éve alapított Axel Springer AG a cég honlapja szerint Németországon kívül több mint 30 európai országban van jelen, 170 újságot ad ki (a legjelentősebbek a Die Welt és a Bild), és 2007-ben 2578 millió eurós bevételt, valamint 422 milliós nyereséget ért el. Összesen kb. 10 ezer alkalmazott dolgozik náluk. Magyarország egyik legnagyobb lapkiadójaként 109 kiadvánnyal és egyéb impozáns adatokkal büszkélkedhet

[Almahír-kommentár] Egy ilyen tranzakció talán segíthet eloszlatni azt a régi hiedelmet, hogy az Apple-számítógépek nem megfelelőek az üzleti világ számára; és különösen azt, hogy nem jelentenek költséghatékony megoldást. A vállalati informatikusok régóta ódzkodnak a Macintoshoktól, ám mára érveik nagy része nem állja meg a helyét. Az utóbbi tíz évben a Mac Unix-alapú, stabil, biztonságos rendszerré érett, és közhelyszámba menően kevés fenntartást igényel (gondoljunk csak a vírusok szinte teljes hiányára), ami még a néha valóban magasabb vételárat is bőven ellensúlyozza. Egy mai Macintosh árban nem tér el lényegesen egy hasonló kategóriájú Windows-rendszertől – csupán az alsó, pár száz eurós árkategória teljes hiánya jelenthet problémát egyes vásárlók számára. Ugyanakkor érdekes lesz megfigyelni, hogy az Apple által forgalmazott szervertechnológiák mennyire lesznek versenyképesek a Microsoft piacvezető megoldásaival (pl. Exchange) szemben. Árban bizonyosan (a teljes szolgáltatást nyújtó Mac OS X Server licensze ingyen jár minden Xserve szerverhez, míg az Exchange ára igen borsos), de érettségben még valószínűleg van hová fejlődniük. 

 

1 komment

A multi-touch kiaknázatlan lehetőségei

2008.07.04. 18:26 - Pók

Címkék: apple iphone technológia

Hivatalos szabadalmi bejelentések tanúbizonysága szerint az Apple jó néhány olyan multi-touchos megoldást is kifejlesztett, amik jelenleg (még?) egyetlen termékükben sem találhatók meg: ilyen a felhasználó testrészeinek felismerése, a körömmel való érintés megkülönböztetése, illetve egy módszer a bonyolultabb gesztusok begyakoroltatására.

Az AppleInsider jó szokása szerint kutakodott egy keveset az amerikai szabadalmi hivatal honlapján, és megint talált néhány érdekességet.

2007 január 3-án, egy héttel az előtt, hogy Jobs bejelentette volna az iPhone-t, az Apple számtalan szabadalmi kérvényt nyújtott be, az AppleInsider szerint azzal a céllal, hogy az egész multi-touch interfészt levédessék. Ám e kérvények között eddig meg nem valósult technológiák is felbukkannak.

Az egyik szabadalmi beadvány a képernyőn megérintett (vagy megközelített) pixelek elemzésével felismerné a felhasználó kölönböző testrészeit (és adott esetben elvörösödne? — a szerk.).  Jelenleg a készülék elsötétíti a képernyőjét, ha észleli a felhasználó arcának a közelségét, de a szabadalom szerint arra is képes lehetne, hogy felébredjen, ha érzi, hogy megfogták (hogy elővegyék a zsebből), illetve figyelmen kívül hagyhatná, ha valaki véletlenül rátenyerel.

Egy másik megoldás különböző menüket vagy egyéb kezelői elemeket hívna elő attól függően, hogy az érintést bőr okozta-e, vagy élettelen tárgy. A felhasználó például a szokásos tapogatás közben néha a körmével is hozzáérhetne a képernyőhöz, és ezzel más funkciókat aktiválna.
 Opening a menu using fingernails
Menü aktiválása körömmel az Apple szabadalmi beadványa szerint

A cég gondolt arra az eshetőségre is, ha esetleg egyes multi-touch-gesztusok túl bonyolulttá kezdenének válni ahhoz, hogy mindenki számára egyértelműek legyenek. Jelenleg a multi-touchcsal ellátott MacBook gépeken kis videók segítik a tanulást, de az Apple egyik szabadalmi kérvénye szerint egy oktatórendszer vezetné végig a felhasználókat a különböző ujjmozdulatokon, színes csíkokkal követve a leírt útvonalat, közben egy kéz ábráján demonstrálva a helyes módszert, és a kezdeti "gyakorló" fázisban audiovizuális vagy szöveges visszajelzésekkel értékelve a tanulás eredményességét.

Az AppleInsider ugyanakkor felhívja a figyelmet arra is, hogy az eddig meg nem valósult fejlesztések nem szükségszerűen jeleznek előre későbbi termékeket; könnyen lehet, hogy az Apple egyszerűen csak minden fejlesztést le akart védetni, ami addig az eszébe jutott.

4 komment

400 dollárral olcsóbb lett a MacBook Air 64-gigás flashmemóriája

2008.07.04. 08:28 - Pók

Címkék: mac árak technológia

Az AppleInsider szúrta ki, hogy az online Apple Store-nál az eddigi 999 helyett mindössze 599 dollárért rendelhető 64-gigabájtos flashmemória a MacBook Air (amúgy 80 gigás, 4200 RPM-es) merevlemeze helyett. Ha ilyen ütemben folytatódik az áresés, e háttértároló-technológia bizonyára hamarosan komolyan megkezdi a HD kiszorítását a laptopokból (majd talán az asztali gépekből is).

A MacBook Air ára 1799 dollárnál kezdődik az USA-ban; a flashmemóriás változat már 2398-ért elvihető. Az európai Apple Store-okban a flashmemória felára még mindig elég borsos, 850 euró fölött van általában. A forradalom még nem ért el a kontinensre ezek szerint.

Szólj hozzá!

Nyomógombos iPhone várható egy éven belül?

2008.07.02. 07:36 - Pók

Címkék: vélemény iphone állítólag

Végre egy jó zaftos iPhone-pletyka: a Register szerint Steve Jobs játszadozik a gondolattal, hogy fizikai billentyűzettel ellátott iPhone-modellt vezessen be, üzleti felhasználók számára.

A Reg szokásosan idegesítő stílusában megírt cikk azt állítja, egy (természetesen) névtelen forrásra hivatkozva, hogy a telefon több holmi kósza gondolatnál: már létezik működő prototípusa, valamiféle "előcsúsztatható" billentyűzettel, amit Jobs mutogat is egyes (szintén meg nem nevezett) mobilcégek vezetőinek, arról faggatva őket, hogy hány darabot rendelnének ilyen iPhone-ból, ha az tényleg a piacra kerülne.

A cikk szerint ugyan kiváló az érintőképernyős billentyűzet, de ezt sokan soha nem fogják megtudni, mert (előítéleteik és preferenciáik miatt) ki sem próbálják, nem is adnak esélyt az iPhone-nak. Az Apple pedig ezt nem engedheti meg magának.

A Register írása arra is kitér, hogy az új iPhone-verzió legkorábban egy év múlva jelenhet meg. Ha valóban megvalósul, fő célcsoportja azok a vállalati ügyfelek lesznek, akik nagy mennyiségben rendelnek munkatársaik (és nem elsősorban vezetőik számára) mobiltelefonokat. Állítólag ez a célcsoport nagyon ragaszkodik az igazi, kézzelfogható billentyűzethez. A spekulatív írás nem győzi hangsúlyozni, hogy ezzel együtt az iPhone mai változata is megmaradna, mivel a (nem üzleti) felhasználók körében nagyon népszerű ez a forma.

[Almahír-kommentár]  Papíron akármilyen remek ötlet egy olyan billentyűzet, ami bármilyen formát felvehet, és csak akkor jelenik meg a képernyőn, amikor szükség van rá – a valós életben ez a megoldás könnyen fejlődési zsákutcának bizonyulhat. Rengeteg a mellégépelés, és ezt az Apple sem tagadja; tökéletlen javítószoftverrel igyekszik ezen segíteni. Írás közben állandóan a képernyőre kell meredni, és lehetetlenség vakon gépelni, ami elég nagy baj. Az Almahír szerkesztősége egy emberként imádkozik egy fizikai billentyűzetért: tapasztalatunk szerint a legbénább QWERTY is könnyebben és gyorsabban használható a legjobb érintőképernyőnél. Persze aki maximum egy SMS-t akar írni egyszerre, és nem szeretne mondjuk az iPhone-ját blogírásra használni, az elégedett lehet a jelenlegi megoldással. Ugyanakkor az iPhone valójában egy komplett számítógép (teljesítményében vetekszik egy tízéves iMackel), amit ma indokolatlanul korlátoz használhatatlan billentyűzete. Viszont érdekes kérdés lenne, miben térne el egymástól a két iPhone-változat működése: a fizikai billentyűzet sok új lehetőséggel járna, amit bűn lenne kihasználatlanul hagyni.

9 komment

Az iPhone lehet a VoIP nagy dobása?

2008.07.01. 07:00 - Pók

Címkék: voip vélemény iphone

Adott egy mobiltelefon, ami egyben iszonyúan jól kezelhető kéziszámítógép is, és hiperkönnyű alá alkalmazásokat fejleszteni. Ráadásul mindenki imádja, ezért jelentős felhasználói bázist tudhat majd magának pár éven belül. Ez természetesen a Palm Treo. Oké, oké, vicc volt. Nyilván az iPhone-ról van szó.

Adott tehát a lehetőség, hogy a VoIP-alkalmazások végre kitörjenek az ő kissé idegenszerű, nehézkes, számítógéphez kötött világukból, és helyet találjanak végre ott, ahova mindig is vágytak: a mobiltelefonon.

Íme két vicces figura, akik nem kevesebbet mondanak (és mutatnak), mint hogy nagyjából elkészültek iCall nevű iPhone-alkalmazásukkal, ami nemcsak VoIP-hívásokat tud majd kezdeményezni és fogadni, de mindezt az iPhone-felhasználó "normál" telefonkönyvének segítségével teszi majd. Sőt az alkalmazás képes lesz bejövő, már folyamatban lévő hívások VoIP-ra való zökkenőmentes átirányítására is. (Amellett, hogy ez elég lenyűgözően hangzik technikailag, Amerikában több jelentősége van, mint nálunk: ott a bejövő hívásokért is fizetni kell.)

Az iCall alkalmazás a fejlesztői szerint abszolút legális, és teljesen az Apple által kijelölt szabályok tiszteletben tartásával készült el (tehát az iTunes Store-on keresztül hamarosan letölthető lesz).

Ugyan Amerikán kívül nem biztos, hogy nagy sikere lesz az iCallnak, de egyéb VoIP-szolgáltatók (pl. Skype) nyilván nem szeretnének majd lemaradni a versenyben, tehát tőlük is várhatunk majd hasonló, könnyen használható és integrált megoldásokat.

Az Apple csak annyit köt ki, hogy a VoIP-alkalmazások kizárólag WiFi-n keresztül bonyolíthatják le a hívásaikat, 3G-n vagy EDGE-n át nem.

Az iPhone-verzión kívül egyébként nem teljesen új dolog ez az iCall: egy pár éve működő amerikai VoIP-szolgáltatásról van szó, ami jelenleg egy Windows-alkalmazáson keresztül érhető el. Az USA-beli és kanadai telefonszámok ingyen hívhatóak róla, más országokba pedig igen olcsón (percenként pár dollárcentért) lehet telefonálni. Magyarországra pl. egy vonalas hívás ára 1,7 dollárcent; egy mobiltelefoné 16,7 cent. A céget 2005-ben alapította két magánszemély, a weboldaluk szerint jelenleg is befektetőket keresnek, de fejlesztőket is, akik végre megírhatnák a Mac- és Linux-verziókat is.

Honlapjukon arra is kitérnek, hogy az általuk fenntartott céges telefonkönyvbe való bekerülésért kérnek pénzt, valamint az általuk forgalmazott fejhallgatókért – bár ez utóbbiak eladásai némileg csökkenhetnek, ha mindenki az iPhone-on fogja igénybe venni az iCallt. Némi bevételre tesznek még szert a nemzetközi hívásokból is.

Érdekes egy cég, fura figurákkal az élén, és talán kicsit naiv üzleti modellel – de az Almahír sok sikert kíván nekik, és hálás, amiért vállalják az iPhone-os VoIP úttörőinek a szerepét.

Szólj hozzá!

Bill Gates harca a Windows Update-tel

2008.06.29. 09:00 - Pók

Címkék: microsoft windows bill gates

Az alábbiakban egy levelet olvashatunk, amit egy teljesen jogosan frusztrált, ám kissé hozzá nem értő és kekec benyomást keltő felhasználó írt a Microsoft különböző menedzsereinek arról, hogy egy óra szenvedés után sem sikerült telepítenie a Moviemaker programot, illetve megvásárolnia a Digital Plus csomagot (akármi legyen is az utóbbi).

Dühös felhasználónk arról panaszkodik, hogy lassú a Microsoft.com oldala; zavaros a telepítés menete, és az instrukciók nem sokat segítenek; sok "ijesztő nevű" és túlzottan nagy javítócsomagot kell letölteni; indokolatlanul újra kell bootolni; majd az alkalmazások listájába egy csomó "szar" kerül – ám a Moviemaker véletlenül sincs köztük. És így tovább.

Mindenki tudja, hogy a Windows idegesítő. Miért érdekes, ha valaki ilyeneket vág az ezért felelős mérnökök fejéhez? Hát azért, mert ez az ideges felhasználó történetesen Bill Gates volt, 2003-ban. Levele a Microsoft valamelyik perében szerepelt bizonyítékként, és így került nyilvánosságra. A Seattle Post Intelligencer újságírója lelt rá erre a gyöngyszemre, és közölte a minap teljes terjedelmében. 

Mi is így teszünk (lásd lent); a levelet fordítói teamünk igyekezett minél szöveghűbben, az eredeti stílusban, annak bájával, szóismétléseivel, hibáival együtt átültetni magyarba. Olvassák szeretettel, és közben gondolkozzanak azon, hogy nem furcsa-e, hogy a Microsoft (a napokban leköszönő) elnökének már öt éve is csak ennyi köze volt a cég dolgaihoz. Vajon véletlen-e, hogy Steve Jobs láthatóan mindent tudni és érteni akar, amit az Apple csinál (például ő mutatja be nyilvánosan szinte az összes termék és szolgáltatás részletes működését) – és hogy, hogy nem, de a használhatósággal általában nincsenek ilyen jellegű problémák az ő cégénél?

4 komment

iTunes 7.7: távirányítás iPhone-nal, alkalmazások

2008.06.28. 14:44 - Pók

Címkék: itunes iphone ipod touch

A MacRumors.com (kivételesen önállóan) talált pár érdekességet a jelenleg béta-fázisban lévő iTunes 7.7 "Read Me"-fájljában. Először is, az új verzió már képes lesz az iPhone-hoz és iPod touchhoz írt alkalmazások letöltésére az iTunes Store-ból. (Jó kérdés, hogy mi a helyzet azokkal az országokkal, mint pl. hazánk, ahol nincs iTunes Store. Elméletileg semmi akadálya, hogy az ingyenes szoftverletöltések innen működjenek, ehhez azonban meg kellene nyitni az iTunes Store-t, akár ingyenes üzemmódban is… Meglátjuk.)

Másodszor: letölthető lesz az Apple által írt, Remote nevű ingyenes alkalmazás, aminek a segítségével távolról ("otthonunkból bárhonnan") vezérelhetjük a számítógépen futó iTunest. A MacRumors szerint valószínűleg WiFin keresztül.

Érdekes lesz. Mindenesetre ez is az iTunes Store-on keresztül lesz letölthető, már ahonnan...

Szólj hozzá!

Tíz újdonság a Snow Leopardban

2008.06.25. 13:32 - Pók

Címkék: mac os x oprendszer állítólag snow leopard

Daniel Eran Dilger, a grafomán Apple-rajongó, 2000 szavas cikkben ismerteti a Snow Leopard eddig nem igazán publikált újításait. Az AppleInsider megkísérelte összefoglalni Dilger írását, de sajnos becsúszott nekik pár szamárság (pl. a Sproutcore nevű webes technológiát is a Snow Leopard alá sorolták).

Stábunk ezért az eredeti szöveget vonta górcső alá, és igyekezett kihámozni belőle a lényeget. Örömmel jelenthetjük, hogy Dilger cikkét sikerült a felére redukálnunk, még szerkesztői megjegyzésekkel együtt is! Kellemes olvasást.

2 komment

Ki lesz az új Steve Jobs?

2008.06.25. 02:19 - Pók

Címkék: apple vélemény steve jobs

A Fortune felteszi a megkerülhetetlen kérdést: ki lesz Jobs utódja, ha az Apple karizmatikus vezére (bármilyen okból) megszűnik az Apple karizmatikus vezérének lenni? Philip Elmer-DeWitt újságíró végigmegy az Apple-felsővezetők listáján, a (szerinte) legvalószínűbb Tim Cooktól lefelé haladva hatodik helyezett Jonathan Ive-ig.

Természetesen nekünk is van véleményünk, de mivel időnk annál kevesebb, ezért koncentráljunk e hat emberre mi is!

 

Timothy D. Cook
Operatív igazgató (Chief Operations Officer)

Almahír: Baromság. Elmer-DeWitt (és sok ember) szerint ő a legesélyesebb, mert már ma is nagyjából ő intéz mindent a cégnél, és Steve Jobs 2004-es műtétje idején hivatalosan ő vette át az irányítást. Mi akkor a baj? Hát az, hogy ez az ember pontosan erre alkalmas. Működtetni a dolgokat, illetve tartani a frontot, amíg a főnök távol van. Ideális és örök második ember, szürke eminenciás. De mint Jobs-utód? Ugyan már. A második mondata után elaludna a közönség. És vajon milyen egetrengető ötletei lehetnek? Íme a tinédzserek új kedvence, az Apple-féle raktárkészlet-nyilvántartó berendezés!

 

Tony Fadell
Az iPod részlegért felelős első elnökhelyettes (Senior Vice President, iPod Division)

Almahír: Kicsoda?! Oké, ő kilincselt az iPod ötletével az Apple-nél, és nagyon sokra vitte, sőt valami névtelen blogger szerint biztosan ő lenne Jobs jelöltje. És?! Hallott róla már valaki? 16 600 Google-találattal mit akarnak ezzel a szerencsétlennel?! Ne vicceljünk már. Különben is, nemrég még festett szőke volt.

 

Ron Johnson
A kiskereskedelemért felelős első elnökhelyettes (Senior Vice President, Retail)

Almahír: Beindította az Apple Store-hálózatot, erre a célra vette fel Jobs annak idején. Sikeres lett, persze, de… Most komolyan a boltosnak kellene vezetnie a Szilíciumvölgy egyik leginnovatívabb hardver-, szoftver- és médiacégét?!

  

Philip W. Schiller
A nemzetközi termékmarketingért felelős első elnökhelyettes (Senior Vice President, Worldwide Product Marketing)

Almahír: Szerethető, mackós figura, mindenki ismeri. Oké, a marketing komoly és fontos dolog, de vajon tudja valaki, hogy Phil mit csinál azon kívül, hogy tágra nyílt szemekkel belemondja a kamerába: "És ez… a leggyorsabb Mac… amit valaha árultunk!!!"? Naná, majd kicsit lassabb a tavalyinál. Egyébként meg Isten mentsen attól, hogy egy marketinges legyen a nagyfőnök.

 

Scott Forstall
Az iPhone szoftveréért felelős első elnökhelyettes (Senior Vice President, iPhone Software)

Almahír: Ő lesz az. Halál komolyan. Fiatal, dinamikus, karizmatikus, okos. Ugye logikus, hogy Jobsnál ne legyen öregebb az utódjelöltje?! (Na jó, a többiek sem sokkal öregebbek, de csak Scottnak van igazán kölyökképe.) Ennek ellenére Scott régi veterán, a NeXT-től jött, az OS X elődjén dolgozott, majd a Leopard csapatát vezette. Most pedig a pillanatnyilag legfontosabb Apple-termék legfontosabb részéért felel. Beszélni, szerepelni is jól tud, újabban a bemutatók sztárja. Ráadásul állítólag nagyítóval nézi az iPhone szoftverét, és pixelenként köt bele, ami biztató jel: Jobsot is mindenki ilyennek képzeli.

 

Jonathan Ive
Az ipari formatervezésért felelős első elnökhelyettes (Senior Vice President, Industrial Design)

Almahír: Na, őt is divat még emlegetni. Ő tervezte azt a sok szép kütyüt! Rengeteg díjat nyert! És az Apple-nél a tervezés a legfontosabb! Nos, nem az. Nagyon fontos, ezért is csináltak első elnökhelyettest egy tervezőből. Sokra vitte, reméljük, ezzel megelégszik, tudniillik Jonnie számára itt ér véget a ranglétra. Na nehogy már ez a halk szavú vécétervező irányítsa az Apple-t…! Még egy díjat sem mer átvenni, azt is Jobs csinálta helyette.

   * * *

Még komolyabbra fordítva a szót: egyáltalán nem biztos, hogy Steve Jobsot pótolni akarná az Apple. Lehet, hogy ilyen egyszemélyi, karizmatikus vezetője soha többet nem lesz a cégnek, és az is lehet, hogy ennek ellenére semmi komoly baj nem lesz Jobs távozásakor. Bármelyik elnökhelyettest hallgatva kicsit az az ember érzése, mintha magát Jobsot hallaná: az öreg valószínűleg nem akármilyen agymosást végezhetett a birodalmában. És ez jó.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása